A Schönstatt atyává válás egy hosszú folyamat, melynek részleteiről Csermák Péter atyát kérdeztük. 

Péter, te már befejezted Münchenben a tanulmányaidat. Ezzel egy izgalmas életkorszak zárult le mögötted. Hogyan tekintesz rá vissza?
Hat évet töltöttem el itt a „Junger Sion”-ban, és elmondhatom, hogy jobb dolog nem is történhetett volna velem. Mély benyomást tett rám a képzés, melyet a Schönstatt-Atyák lehetővé tettek számomra. Átfogta valamennyi életterületet, mely a jövőm szempontjából fontos: tanulmányok a világ egyik legjobb teológiai karán, apostoli gyakorlat különféle országokban, elmélyülő lelkiélet és önmagam megtalálása szakavatott lelkivezetők segítségével. Forrásorientált nevelés és önnevelés szilárd, szabad, papi jellemmé, ahogy ezt alapítónk, Kentenich atya elénk élte.

Kép
Képzésünk

 

Mondj valamit a részletekről, hogyan bontakozott ki ez nálad az elmúlt hat évben?
Vegyük először a személyiség kiformálását. Értelmi képzést a müncheni egyetemen kaptam: 2008-ban tettem le a másodéves szigorlatokat (Vordiplom), majd elkészítettem a diplomamunkámat egy lelkipásztori témából (Házasság és család mint az újevangelizáció alanyai), majd letettem a záróvizsgáimat. Ehhez jön a közösségi élet formáló ereje, mely nálunk a kis létszám (6-12) miatt nagyon intenzív volt. Az együtt eltöltött évek tanították az emberekkel való bánásmódot: egymást türelemmel elviselni, formálni és formálódni, konfliktusokat megoldani, összetartani és együtt egy otthont teremteni... Ez idő alatt kb. 16 hónapig külföldön is voltam (Spanyolországban, Chileben, és otthon Budapesten), ahol az apostolkodás mellett magam szerveztem az életemet. Az önállóság iskolája volt ez és a hivatásom elmélyüléséhez segített hozzá. Ezen időszakok tudatos kiértékelése által mélyebben megismertem magamat; ma jobban tudatában vagyok az erősségeimnek és gyengeségeimnek. Gyakran volt alkalmam a gitárommal is szolgálni, és így zeneileg is fejlődtem. Ezen kívül végeztem egy kéthetes beszélgetés-vezető tanfolyamot (Carl Rogers módszer) és részt vettem a hathetes TCI – képzésben, mely a csoportmunkában nyújt számottevő segítséget.

Mindehhez jön még másodszor a lelki érés folyamata. Sokféle élethelyzeten mentem át, melyek újra és újra kihívást jelentettek, hogy az események sűrűjében ne szakadjon el a „drót” az égiekkeI. A sikerek és kudarcok hosszú évek megfigyelése után, lassan kikristályosodott egy belső mag, hogy hogyan tudok a körülményektől függetlenül Istennel mély kapcsolatban élni.

Harmadszor nagyon fontosak voltak az apostoli tevékenységek számomra: egy év a chilei Schönstatt-ifjúsággal; nyári sátortáborok és missziós-hetek szervezése fiatalokkal Németországban, Spanyolországban, Chileben és Magyarországon; közreműködés ifjúsági találkozók szervezésében; apostolkodás zenei támogatása és mindezeken túl egy saját projekt kitalálása: a Kentenich-vetélkedő, mely Magyarországon többször is lefutott, és amely már többszáz embert gazdagított Kentenich atya gondolataival. A Schönstatt-Atyák közösségének tagjaként az életemet a nemzetközi Schönstatt-mozgalom szolgálatáért adom. Emiatt jónak tartom, hogy már a képzési időm alatt embereket kísérhettem az életútjukon. Ez még persze csak kezdetleges, de azt megtapasztaltam, hogy az apostoli munka fekszik nekem és ez már a kezdetektől megerősített az utamon a papság felé.

Negyedszer meg kell még említenem a közösséget itt, a Schönstatt atyáknál, mely számomra egy új otthonná vált. Nagyon értékesnek tartom, hogy vannak testvéreim, akikkel megoszthatom az életemet. Ha a jövőre gondolok, akkor is biztonságot ad, hogy papként számíthatok rájuk, hogy egymásnak kezet nyújtva, egymást támogatva együtt dolgozhatunk a jövő Egyházáért.

Kép
képzésünk_2

 

Az egyetem végeztével az alany kész a képzéssel és rögtön pappá is szentelik?
Se egyik, se másik. A noviciátussal megkezdődik a képzési időszak, azonban ez még csak az út eleje, ugyanis a képzés nálunk egy intenzív három hónapos élet-reflexióval zárul, amit ötéves papként végeznek a tagok. Mikor én a képzés ezen szakaszánál tartottam, először fél évig angolul tanultam, hogy aztán újabb fél évig Schönstattban a százéves jubileumi előkészületek nemzetközi önkéntes csapatát kísérhessem. Utána 2014 novemberétől a mainzi egyházmegye négy éves gyakorlati lelkipásztori tanfolyamán vettem részt. Ennek keretében fél évig hitoktató kistanár voltam, aztán diakónusként egy plébánián segédkeztem, végül a papszentelés után két évig egy plébános mellett voltam káplán. 
A tanfolyam praktikus gyakorlatokkal a lelkipásztori munkába való beletanulást segíti és választ ad az első években felmerülő kérdésekre, nehézségekre. Jómagam 2018-tól kezdhettem meg a munkát a Schönstatt Mozgalomban, majd 2021-ben zárult a képzési időszakom egy kiértékeléssel, de persze mint tudjuk: egy jó pap igazából holtig tanul.